Hamár kovász, legyen zöld!

Nagymamáméktól kaptunk uborkát (is), ami a kertjükben termett, és nagyn, nagyon finom. Kigondoltam, hogy elkészítem belőle életem első koviubiját. Nem nehéz: ubi megmos, bevág, megfelelelő üvegbe be,fokhagyma, kapor, kenyér rá, víz forral só bele, és itt jött a baki. Anya szerint forrón rá, Gergő szerint 50 fokosan rá. Ilyenkor aztná dönsön az ember lánya/felesége kire hallgasson. Férjem nyert, hogy a vitaminok enzimek ne sérüljenek, de ha nem fog ropogni, nem kegyelmezek a vitaminoknak, mert ropogva szeretem.
A fűszerezést azért még kifejtem: most maradtama klasszikusnál: izlés szerint kapor só fokhagyma. Következőkben jöhet majd a kísérletesés, ha az alapötlet beválik:D CSAK ROPOGJON!!!2 nap, és beszámolok.

VKF XVII. megkésve

Lehet hogy csalás egy régi recepthez nyúlni, de nagy kedvencem, és egyszerűen nem találtam jobbat. Persze lehet az is hogy a salátákban nem agyok akkor alkotószellem, mint a kenyerek terén:D

Avokádós jégsaláta


Hozzávalók:

1fej jégsaláta
2-3 gerezd fokhagma apróra vágva
2-3ek oivaolaj
30dkg kukorica párolva (kevés sóval)
1 citrom level
1 közepes puha avokádó szeletelve

Elkészítés: csak kutyulj össze mindent, és nagyon nagyon finics:D. Nekünk van a kertben most újhagyma, és azzal kicsit még feldotbuk.

Kovászos vegyeskenyér

Pár napja betértem régi kedvenc teaházamba, ahol megismerkedtem egy sráccal, aki hallott a kenyereimről, és élesztőmentes kenyér hiányt tapasztalt a piacon. Azaz a választékban nem talált megfelelő minőségüt. Szó szót követett, és már azon kaptam magam, hogy arról beszélgetünk, hogy milyen kenyeret is hozzak neki pár nap múlva. Nagy lelkesen elválallaltam, hogy sütök neki kenyeret. Ez a fogadalmam rákényszerített, hogy kiszámoljam mennybe is kerül egy kenyér. Mennyit teszek bele és miből, stb, stb stb. Napokig csak tervezgettem. Elkezdtem csinálni a kovászt, hisz annak napok kellenek. Árkalkulációk, variációs lehetőségek, első kenyér ideális összeállítása. És egyszer csak teljessé vált a kép, és nekiállhattam a konkrét kenyérkészítésnek. Kombináltam a lustakenyér és a kézzelkenyér receptjeinek elemeit. (3 kenyér készül, darabonként 600g. Így alakult a dolog, had ne osztogassam, amúgy eláll sokáig, és a sütősi idő és energia így a leggazdaságosabb)

kovász:
I. nap

  • 3ek liszt
  • 3ek víz
II.nap
  • 3ek liszt
  • 6ek víz
III.nap(a lényegre térünk:D)
1. lépés
  • a kovászt egy nagy tálba teszem(nagyon nagyba, mert 3 db 600gos kenyeret készítünk)
  • 25 dkg árpalisz
  • 2dl víz
  1. összekeverjük rendesen a hozzávalókat, és 3 órát állni hagyjuk
2. lépés
  • 40dkg tönkölybúzalisz
  • 35dkg rozsliszt
  • 15dkg zab
  • 10dkg vegyesmag
  • 2ek só
  • 1/2dl olaj
  • 3-4dl víz
  1. mindent összekeverünk, és 3-4 percig dagasztjuk(lágy kelttészta), majd lisztezett deszkán 3 egyform a részre osztjuk, és kedvünkre való kenyereket formázunk belőlük. Figyeljünk oda, hogy jól összedolgozzuk a tésztákat, hogy ne legyen sehol sem hajtás, mert a kovászos kenyér reped, ahol csak bír sütés közben. Annak érdekében azonban, hogy hagyjunk teret a repedésnek is, feltétlen vágjuk be a kenyerek tetéjét egy kicsit. A kenyerinket tegyük tepsibe, olajozzuk őket le kívülről, hogy ne ragadjanak majd össze. Ebben az állapotban megint hagyjuk legalább 2 órát kelni. Ne várjunk látványos változást.
  2. a sütést lefedett tepsivel kezdjük Fél órát süssük a kenyeret a legmagasabb hőfokon, utána vegyük le a fedőt, vagy alufóliát, és a lángot is, kb 2/3 erősségüre(itt érzékelhető a legjobban, hogy azért nőtt a kenyerünk). Így én még 3/4ed órát sütöttem. Ezután kivettem a kenyereket a tepsiből, és rácsra tettem hülni, hogy alulról is kapjanak elvegőt. Tetejüket kenyjük be vízzel.
  3. KÉSZ:D

Befőzés

Kaptunk Alíztól sárgabarackot, amindek egy részét aszaltunk, másik feléből lekvárt főztünk. A lekvárfőzés a barack kimagozása után turmixolással folytatódik mifelénk. Innentől várható módon, még mi is a főzéssel folytatjuk. Egyszercsak beleteszünk egy éppen valamennyi cukrot. A mai adag kb hármonegyed kg-ot kapott. Mikor már közel kellő sőrőségő elmossuk az előkészített üvegeket és fedőket. Ez után a sütőbe, 120 fokra kerünek az üvegek, hogy csirátlanítsuk őket. A fedőkből meg lapkalevest főzünk, hogy az is steril legyen. A kupakokkal együtt főzzük a kanalat is, amivel később kimerjük a lekvárt.
Ha megtelt egy üveg, és stimmel a teteje, akor mehet a dunsztba, minimum 2 napig. Finom pikáns, és megfelelően sűrű lett a mondtani adag. A folyamat jó móka, egy remek férjjel már élvezet kategóriába tartozik, csak nem szabad rágörcsölni.

Spenót, tésza, specialitás

Rengeteg spenótom, és heti tésztaigényem lévén összekombináltam a kettőt, és mivel nem szeretem az egyszerű másolást, elkezdtem agyalani. Az alapötletet sógornőmtől katam, akinél csigatésztéba kavart spenótot, tejföllel sajtal aranybarnára összesütve. Nagon finom volt, de az én konyhába több okból nem illett. Mivel csak saját gyúrású tésztát eszünk, és csigatésztát nem tudok gyúrni, más tésztarforma kellett. Sajt és tejföl, tiltólistán van. Szeretem feldobi a dolgokat, vamai egyedi újdonsággal. Hát lássuk mit alkottam, azaz hát miket, merthogy türelmem és két ötletem lévén kétféle lett belőle, egy ebédre.

A dolog egy adag tészta gyúrásával, és a spenót sós vízben történő nem agyonfőzésével indult.

Spenótos tekercs:

  • Fél adag tészta
  • 25dkg főtt sptnótlevél
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 hatalmas fel hagyma
  • 2dl zabtejszín
  • szójaszós
  • olivaolaj

A tésztát kinyújtom 2es vastagságúra(majdnem legvékonyabb). Kb 6x12 cm-es darabokra vágom fel a tésztacsíkokat(a szélességet kezeljétek lazán, ahogy a nyújtás sikerül). A tészalapocskáimat mekenem vékonyan szójaszósszal, spenótleveleket fektetek a teljes felszínére, egyik végére vékonyra szelt fokhagymát teszek. Feltekerem. Ezeket a tekercseket, én egy lapos kerámiaedénybe tettem, ami kb 20x12 cm, és 3 cm magas, de mindenki fel fogja találni magát szerintem, ja és kiolajoztam. A tekercseket is megkentem olajjal, hogy ne ragadjanak össze. 12 db tekercs készült. Ennek a tetjére terítettem az apróra vágott hagymát, amit megsóztam, és meglocsoltam a zabtejszínnel, majd be a sütőme, amíg arany színű nem lett a teteje. Szójajoghurttal tálaltam.

Rakottsptnót

  • Fél adag tészta
  • 2db paradicsom
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 fej hagyma
  • 1 db tvpaprika
  • bors
  • só, vegamix
  • 25 dkg spenót
  • fél liter rizslist
  • 3ek kukoricakeményítő

A maradké tésztát is 2es vékonyságúra nyultottam. Egy réteget trítettem egy kiolajozott őzgerincbe, arra rátettem az aprófa vágott spenót és a fokhagyma felét. Következett egy újabb tésztalap, amire az apróra vágott paradicsom, paprika, hagyma mix került sózva borsozva (fele). Újabb adag tészta, spenót tésza, paradicsomos, aztán megint tészta. Amikor a rétegeződés befejeződött nyakonöntöttem a fél liter rizstejjel, amit előtte kikevertem a keményítővel. Ezt a löttyöt is fűszereztem egy kicsit, sóval, borssal vegamixxel. Ezzel ez is készenállta sütőbekerülésre, és ismét aranybarnaságáig sütöttem max hőfokon.

Citrom, kukorica, ribizli-PUDING 2.0

Hétvégén családi összejövetelt tartottunk, és ennek örömére én megint egy kis firssítőt falat-kompozícióval készültem, tovább fejleszve az egy hónappal ezelőtti alkotásomat, nehogy megunajam. Meg ha már sajátrecept, akkor szeretem fejlesztgetni.
Mentás citormos:
ugyanúgy készül, mint multkor a citromos, csak msot turmixolt mentával dobtam fel.

Ribizlis:
kezdésnek, ribizlit tettem a forma aljába
maga a pudnig most rizsből készült. Megfőztem a rizst, jó sok vízben, aminek jó részét hagytam elfőni, majd leturmixoltam a rizst, és ízesítettem. Ezt a masszát tettem a ribizlire. Nagy sikere volt...

Eredmény hidretés!!


Játékomra két helyen összejött a 3 jelentkező, így elérkeztünk a vesenyt lezáró ünnepélyes eredményhirdetéshez:

1. Helyezett: Mennyei Manna
2. Helyezett: Jucy
3. Helyezett: Varázsmogyoró

A helyezettek póstacímét várom a rossel.ildi@gmail.com címre. Az ajándékok nagy szeretettel készülnek.

Játék-remény

Kedves Olvasóim!
Nem szeretne senki ajándékot kapni?:( Senki nem jelentkezett a játkomra. Most újabb kísérletet teszek, és remélem kedvet kapnak 3an, és megajándékozhatom őket.

Related Posts with Thumbnails