Mákosguba vaníliasodóval

Karácsonyi nagy kedvenc. Főleg páromnál volt egészen idáig, de ebbe a mostaniba én is beleszerettem. A mákot a Csörsz utcai piacon vettük. A kiflit saját kezűleg készítettem. Annak a receptjével kezdem.
Hamiskifli, gubához, vagy máshoz, amihez kiflikarika kell.
30dkg tönkölyliszt
0,5 dl olivaolaj
só élesztő 1,5dl víz

Ezt gondosan kidolgozom, jobban mint szoktam. Türelmesen hagyom kelni, 2órát, hogy jó levegős legyen. 3db 20-25 cm 3cm átmérőjű rudat hengergetek belőle, és ezeket is legalább fél órát kelesztem mielőtt sütőbe dugom 30 percre 200 fokon. Ezt a gubakészítés előtt pár nappal is el lehet készíteni, ami nekem nagy segítség volt így karácsony előtt.

Guba a hamiskifliből
Felkarikázom a kiflit, egy rétegben egy 20cm-es jénai aljára teszek belőle kb 1 dl zabtejjel nyakonöntöm. Csurgatok rá mézet, egy két kiskanál barbacukrot is kap, majd jöhet egy jóadag mák, kb egy marékkal. Vagy inkébb legyen kettő. Érzéssel. követkető réteg kifli, és ismétlünk minden egyebet is. Majd mégegyszer. Ezzel elfogyott a kifli, és megtelt a tál. Összesen fél liter tel ment rá kb.

Vaníliasodó
A maradék fél liter tejet egy lábasba öntöm. 6evőkanál kukoricakeményítő és egy mokkáskanál vaníliakivonat. Forralom, amíg el nem kezd sűrűsödni. Akkor leveszem a tűzről, cukrot teszek bele, és már hülhet is.

Boldog Karácsonyt...

...utólag is mindenkinek egy süteménykarácsonyfával.Receptek jönnek a jövőben, kommentben rendelésre előrehozok igény szerint:D

Szakácskönyvek a polcomon

Elég rég kért már meg Renáta hogy osszam meg Veletek kedvenc szakácskönyveim listáját. Az az igazság azonban, hogy nekem vannak szakácskönyveim, de csak nézegetni szoktam őket, és főzésnél nagyon ritkán kerülnek elő. Valahogy nem bírom a kötöttséget. Bár néha a süteményeknél kényelmes persze, de mégis mindig nagyon izgulok ha pontosan méregetve főzőcskézek. Nem az én asztalom. Ennek megfelelően a képekben gazdag könyveket szeretem, és a polcomon, ágyam mellett a nézegetése kikészítve is ezek vannak.
Nagyon kedvelem a Legyen Néktek eledelül, könyvsorozatot Nagy Zsuzsától. Ha ötlet kell, abban meglelem. Bár itt is inkább csak a képekből szoktam ötletet meríteni...Volt szerencsém ahhoz, hogy az életmódtáborban 10 napig Ő főzött a társaságra, és meg kell mondanom, van Tőle mit tanulnom. Mostanában fog megjelenni a sorozat következő része a desszertekkel. NYAMI:D
Ildi, és Kismaruszja, ha van kedvetek Ti is írjátok meg.

Dec 9

Lemaradtam az első blogszülinapomról... szép kis blogger vagyok:D. Azt sem tudom hány bejegyzést csináltam, hányan látogattak. A számokból sose voltam jó. Az biztos, hogy folytatom a receptgyűjtögetést, lelkes főzést, és mindent ami a blogm fejlődőséhez kell, és remélem lelkesen folytatjátok az olvasást ahogy én az írtást.

Marcsi almása

Szia Marcsi, remélem nem haragszol, hogy rólad neveztem el ezt a remek sütit. De hogy ne csak neked szóljon a recept, születése történetébe beavatom a többi olvasót is.(lassan fogok haladni, mert a 3. tepsi még sül, de az előző kettő elfogyott, és férjecském ideje korán kivenné a finomságott....felügyelnem kell közben)
Szóval Marcsi anyukatársamnál, és barátnőmnél, aki ha akarja majd kommentben felfedi magát(uram kirimánkodta 3 perccel előbb:D) szamószát sütöttünk múlt pénteken, de maradt egy kis tészta. És volt egy kis maradék mentett alma, aminek el kellett volna fogynia. Hát mit volt mit tenni, kinyújtottam 3mm vastagra a maradék tésztát rákentem a mentett almát, és felszeleteltük csini tekercsekre. Sajna a két gyerek mellett kicsit megégettük, de még úgy is egy órán belül elfogyott. Ma este Gergőm édes vacsit rendelt, és nekiálltam ennek a remeknek, hátha itt is összejön. Összejött, csak már nem maradt:D, de azért lefotóztam gyorsan, hogy nektek is megmutizzam. De a fotó előtt a mentett alma pontos receptje következik.
Sok alma reszelve(5-6)
sok fahéj
cukor
20 perc fonnyasztás kislángon, érzés szerint. Kicsit hüljön mielőtt a tésztára tesszük.

Ezékiel kenyere



Bibliában
Ezékiel könyvének 4
.fejezetében olvashatjuk a következő sorokat:



9. És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt.
10. A te ételed pedig, a melylyel élsz, legyen súly szerint húsz siklus egy napra; időről-időre egyed azt.
11. És vizet mérték szerint igyál, a hinnek hatodrészét igyad időről-időre.
12. És ételedet árpa-lepény formájában egyed, és emberi ganéj tőzegénél süssed azt szemök láttára.
Ezek a sorok ihlették a legújabb kenyeremet.
A felsorolt alapanyagok mindegyikéből 200grammot használtam. A receptet élesztővel, vízzel, és egy dl olajjal egészítettem ki. 2kgos kenyér lett ebből a mennyiségből, és Adven első hetében fogyasztottuk a roreáte misék után reggelire a plébánián. Sikere volt.
Ezt a formát a plébános adta kölcsön, bár nem akarta elhinni, hogy kenyeret lehet benne sütni:D

Sólett

Ezzel a recepttel, és sok sok mással már réges rég adós vagyok. Felpörögtek körülöttem az események, és választanom kellett, hogy vagy leírom a terveimet kedvenc blogjaimban, vagy megvalósítom őket. Az utóbbi mellett döntöttem, de ma végre pötyögéshez is jutottam.
A falusi krumplit szoktam én emellé a fantasztikus főétel mellé tenni. Tudom én hogy sokaknak fura, hogy a sólett mellé köretet teszek, de mi úgy szeretjük:D

Hozzávalók:
2 csésse apróbab(én csak azt eszem meg)
1 csésze árpa
3 sárgarépa
2 fehérrépa
3 fej hagyma
3-4 dl paradicsompüré(attól függően milyen sűrű)
fafülgomba(nem vagyok az olyan mintha dolgok híve, és nem is azért került eredetileg bele, de mostmár csak mű csülökbőrnek hívjuk:D)
gabonakolbász(a füstös ízélményért)

bors
oliva olaj
fokhagyma

Elkészítés:
Éjszakára ásztassuk be a babot
Másnap a tervezett tálalás előtt 2 órábal öntsük össze a hozzávalókat, és kezdjük el főzni(ha egy mód van rá olyan edénybe, amit később sütőbe tehetünk). (víz kelleni fog még hozzá). Amikor fél órája fő, kostóljuk meg. Kalkuláljuk bele az ízbe, hog ymég sűrűsödni fog, és minden jobban összeírik majd a sütőben. Ennek fényében fűszerezzük utána. Ha renndben találjuk az ízvilágot, akkor mehet a sütőbe, max "hangerőn" és 1 óra múlva maximum már tálalhatjuk is. Szerintem nagyon hálás, és egyszerű recept.

Falusi krumpli

A világ legegyszerűbb, és legfinomabb körete(nasija).
A jól megmosott krumplit héjában megfőzöm. Nem kell túl puhára, és szétfőzni semmiképp nem szabad. Utána megpucolom, és nagyobb darabokra vágom. Fokhagymával sóval borssal ízesítem, és serpenyőben megpirítom. Miután elzárom a tüzet alatta öntök rá egy kis olivaolajat még, és abba is átfogatom.
Ezután már csak egy méltó főétel mellé kell tálalni.

Pattog, robban, én meg izgulok

No ennyire nem vészes a helyzet. Leginkább a pattog az igaz. Épp itt mellettem, a kokorica, Gergőm meg rángatja ezerrel, nehogy leégjen. Én meg tényleg izgulok.
Újabban folyton pattogatott kukoricát ennék, és zacis gyorskukorica nem fér az elveinkbe. Drága uram, azonban meglepett biopokornnal. Meglepődtem, és nagyon jól esett a figyelmessége, de fogalmam nem volt hogy kell elkészíteni(neten sem leletem...bár nem vagyok jó kereső). Gergő szerint serpenyőben kevés ovasztott növényi vajon, és kész. Most jött el a pillanat, amikor kipróbáltuk. A dolog gyosaságáról a annyit, hogy amikor elkezdtem olvasztani a vajat, akkor kezdtem el a bejegyzést, most meg már esszük javában, mindektten, pedig Ő nem is kért:D. A vajba tettem sót, kakukkfüvet, és fokhagyma port. Bánhattam volna bártrabban a fűszerekkel. Már most agyalunk, hogy a következő adag pl hogy is legyen csípős. Nagyon lelkesítő, és már nem izgulok.(ja az izgalomra némi magyarázat: minen éredekesebb új kajánál képes vagyok nagyon izgulni....néha a nem újaknál is)
Hozzávalók:
25g növényi vaj
fűszerek izlés serint
100g kukorica
3 perc, nem mikróban, hanem olyan serpenyőben, aminek van teteje. Kicsit érdemes rázogatni, hogy nehogy legéjen. De ilyet még nem ettetek! Pattogásra fel!

A hetedik én magam leszek....

... mert Anyul felkért, és köszönöm Neki
Hét dolgot kell írjak magamról... a szakács oldalamról

1. Nem tudok főzni... erre egyre inkább rá kell ébredjek. A minap pörköltalapot akartam csinálni, és nem tudtam hogy kell csinálni. Nem tudom pontosan mi a rántás, mi a habarás, és sok sok alap hiányzik, de ez az én szabadságom alappillére.
2.Nagy felelősség számomra tudni azt, hogy az étel minőségén a rövidtávú teljesítőképessége és hosszútávú egészsége múlik az azt fogyasztónak. Talán már nem szorongok emiatt, de tudom.
3. Ha már nem tudok főzni, akkor legalább garantáltan beleteszem mindig a szerintem legfontosabb alapanyagot, a szívemet.
4. Már nem csak a férjuram ízlése a mérce, fiacskámnak is egyre több örömöt szeretnék okozni főztömmel. Szerencsém van vele eddig, nem tűnik válogatósnak.
5. Gyakran félek megkóstolni a saját művemet... ennek az okát egyelőre nem találom.
6. Szeretem a kevés alapanyagú, egyszerű recepteket.
7. Receptet követni nagy önuralom nekem, pont a szabadságvágyam miatt, de egyre jobban megy, ahogy az alázat fejlődik bennem, de másodszor már muszáj a magamévá tennem a receptet, és kicsit módosítanom. De talán így van ez jól.

Köszönöm a lehetőséget, nem írok további 7 embert, mert már szerintem mindenki írt, de ha valaki nem, és szeretné hogy meghívjam, írjon egy kommentet, és becs szó belinkelem, és nagy szeretettel felkérem erre kis játékra.

Alma áradat megint

Újabb adag hibás alma került szegről végről a birtokunkba, hisz kihasználtuk a hosszúhétvége kínálta rengeteg szabadban tölthető időt. Szombaton nagy út várt ránk, tanyákat néztünk jövőbeli otthonunkat tervezgetve. Elemózsia nélkül nem kelhettünk útra, úgyhogy fogtuk az ütődött almákat, és készítettünk belőle valamit, amit még szívesen eszünk, annak ellenére, hogy elég sok alma fogy nálunk mostanában. Ekkor már nem csak az almákat fogtuk, hanem én a fejemet is, hogy mi az amire még erőmből is futja, és nem almáspite. Mi más lenne, mint almásCSIGA:D. Gergőm furán nézett, sose hallott még olyat (ezen már csak akkor lepődött meg jobban, amikor azt montam, hogy én sem)de rábólintott(úgysem volt más választása).
Készítettem egy tésztát, a fahéjas csiga recept alapján, kicsit több élesztővel. A töltelék rengeteg alma, 2 pohárnyi apróra tört dióval és egy kis mézzel keverve. Persze Gergő egy kis fahéjat is csempészett bele, mert nem tudta, hogy én meg a tésztát fűszereztem vele, de nem ártott neki:D.
Hagytam megkelni a tésztát, utána két részletben kinyújtottam, feltekertem, felszeleteltem, és szép sorjában kisütöttük.
Mesés lett. A sok élesztő miatt olyan habos lett a tészta sütés után is, hogy alig győztünk áradozni róla.










Persze a rengeteg alma, amit a tölteléknél említettem, túl rengeteg lett. Erőm már kevés volt, így kigondoltam, hogy keverek hozzá annyi lisztet amennyit felvesz, puszedliket formálok belőle, és ezzel kész az almáspuszedli. Remek találmány. Nem hittem hogy ennyire finom lesz. Javaslom mindenkinek, mint leggyorsabb almás recept. Még egyszer ide pötyögöm annak a hozzávalóit, hogy ne kelljen bogarászni följebb.
2 rész reszelt alma
1 rész darált dió
fahéj, méz/cukor ízlés szerint
list, amennyit felvesz az alma.
Jó ragacsos, de formálható tésztát kapunk. 4cm átmérőjű korongokat formálunk belőle, és kisütjük.
(Egek párom nem fotózta le a puszedliket:(, ezt pótolni fogom a következő adagnál, addig a fantáziátokat kell használni, nincs mese.)

Új vizeken

Ahogy cseperedik a fiacskám, és kóstolgatós korszakába ér, a konyhaművészet egy új ágát kezdem felfedezni. A bébiételkészítést. Eddig sem gondoltam hogy a főzés egy nehéz dolog, de ez aztán tényleg egy egyszerű műfaj:D. Megtanítja az embert a lényegre koncentrálni.
Múlt héten a sütőtök volt a menő. Oda van érte. Előtte az alma. Most a krumpli következik, egy kis répával megbolondítva.
Hozzávalók (csak a rend kedvéért)

  • 3 kis szem krumpli
  • 6-7cm vékony szál répa

Elkészítés
  • Megpucolom a zöldségeket, apró kockákra vágom, és kevés vízben felteszem főni. Ha megpuhultak, akkor a maradék vízzel összeturmixolom, és már eheti is a csöppség a vadi új ízű finomságot.

Alma áradat

Érik az alma, és bár a mi kertünkben csak a koránérő nyárialma van, és érett már le elég rég, a szomszéd, és a második szomszéd fái tele vannak. Senki nem lakik a telkeken, és azt a döntést hoztuk, hogy nagyobb bűn lenne a rengeteg almát rohadni hagyni, mint az hogy eltulajdonítjuk a termést. Eleinte csak a földről szedtük, de most már hogy kezdünk aggódni a fagy miatt, kicsit rákacspoltunk. Alig bírjuk hova rakni, annyi van. A szebbeket polcra rakjuk a nyárikonyhában, a romlófélben levőket azonnal használjuk föl. Bébiételnek, reggelihez elfogyasztva, esti turmixba....és msot, hogy kezd a mennyiség tényleg sokká válni, sütemények illata is kezdi belengeni a lakást. Egyik este, egészen sötétedésig szedtük, majd azonnal neki kellett állni a hibásak felhasználásának, mert ha benn elölmaradnak muslinca hegyek támadnak meg mindeket, kint pedig elfelejtjük az egészet. Este hét, főzésre fel tehát.
Kezdtük, a kézenfekvő almáspite tészta gyúrásával, gyosr, sok almával a legfinomabb, és mindenki szereti. Másnap úgyis szülinapozunk, mert drága Ildimet meg kell ünnepelni. Két tepsit terveztem. Valamt elszámoltam, mert kevés lett a tészta. Rendben akkor megint gyúrok. Most meg sok, alma már elfogyott, kell valalmi más töltelék.....de mi... hát főzzünk kölest. Így történt, hogy három pite készült. Mivel ünnepre, így csoki is került a tetejére. Az almaléből, és a reszelésből maradt végalmákból pedig almapudnig készült. Ezek láthatóak a fotón, amit még aznap este, hulla fáradtan kitettem, hogy azzal is rákényszerítsem magam, hogy a pontos receptekről is beszámoljak.
Eszter almás pudingja(Newstart-konyha/Csalami lászlóné Csalami László)
Hozzávalók

  • 1,5 csésze darabolt alam
  • 2 csésze 100%-os almalé
  • 0,5 csésze főtt rizs
  • 2ek méz (nagyon édes lett...nekem)
  • 2ek mazsola
  • 0,5 tk koriander
  • csipet só
Elkészítés
  • A darabolt alma éa a maszola kivételével turmixoljuk krémesre az összetevőket. A krémte, az almát, és a mazsolát, öntsük egy főzőedénybe, kislángon folyton kevergetve sűrűre főzzök. Tálakba adagolva, egy éjszeka alatt megdermed.
Csokiöntet 3 17x27cm-es pitére
Hozzávalók
  • 100g étcsokoládé
  • 3ek kókuszzsír
  • 1csésze dió/mogyoró
Elkészítés
  • A csokit és a kókuszzsírt gőzön olvassuk meg, majd zárjuk el a tüzet alatta. Keverjük hozzá a diót/mogyorót, és már kenhetjük is a sütire. Egy éjszaka alatt megköt keményre.



Rusztikus almáspite

Rengeteg az alma. A bácsi, akitől anyáék veszik adott egy plusz vödörrel, mondván, hogy azok lepotyogtak. Nem tudom elképzelni hogy a többivel mi történt, de az tuti, hogy semmi baja nem volt az almáknak, de mi anyával egy hatalmas adagot lereszeltünk, és pitét csináltunk belőle. Mindenki amolyan magafajtát. Az én receptemet megosztom veletek, mert nagyon fincsi volt. Anyáé is, csak annak nem tudom a receptjét.

Hozzávalók
Tészta

  • 50-60 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 15 dkg nádcukor
  • 1mk. szódabikarbóna
  • 1 biocitrom leve
  • 3,5-5dl víz
  • fahéj
  • só (saját kiegészítés)
Töltelék
  • 80 dkg reszelt alma
  • 20 dkg nádcukor(kihagytam)
  • 5 dkg búzadara, vagy búzacsíra (kihagytam)
  • fahéj
  • tört mandula(saját kiegészítő)


A tésztába kell só is, amit az eredeti recept nem ír, és én nem hallgattam magamra, és nem tettem bele, és jó sótlan lett. Könnyen gyúrható a tészta. Kb 7mm vékonyra kinyújtom és margarinozott tepsibe teszem rá szórom az összetört mandulát, rá az almát, minél többet, aztán a másik felét a tésztának ugyanúgy kinyújtva. Kicsit megböködjük a tetejét, megkenjük rizstejjel vagy szójajoghurttal, és mehet az előmelegített sütőbe 200 fokon 20 percre.

Vissza az alapokhoz


Avagy krumplifőzelék az egész családnak...
...ami elég nagy kihívás számomra, ha a készítésnél figyelembe veszem, hogy a 7 hónapos fiamnak is szeretnék belőle adni, mert amint mi elkezdünk enni ő is azonnal követeli hogy velünk egyen. Be kell látnom, hogy eljött az a pont amikor elkezd ismerkedni az anyatejen kívül mással is, és hát valljuk be ezzel én sem járok rosszul.
Ma így az egyszerűség és az időszerűségre való tekintettel krumplifőzeléket főztem sütőtökkel kombinálva.
Kezdésnek vettem 7db közepes krumplit, és egy kisebb sütőtök felét. Mindegyiket vékony karikákra vágtam, hogy hamar megfőljön, mert a nap eseménygazdagságából kifolyólag kissé meg voltam késve, és kedves uram már nagyon éhes volt.
Szóval elkezdtem főzni a két zöldséget. Amikor megfőttek, akkor egy kisebb edénybe kivettem Olivérnek, hogy ott hüldögéljen, és hogy össze tudjam pépesíteni. A minket ekkor kezdtem befűszerezni: só, bors, mustár. Sűrítés pedig 4 ek. kukoricakeményítő. Kicsit még főztem és aztán tálaltam.
Készítettünk hozzá pároltfokhagymát, férjecském még erős paprikával is feltuningolta magának.
Jóétvágyat kedves család!!!
Azt hiszem mindenki elégedetten távozott az asztaltól.

Útravaló

Kirándulásra készülök, mert szombaton, és vasárnap is útravalóval kell készülnöm. Elég jól bejáratott elemózsiát fejlesztettem már ki erre a célra, és egyre jobban fel van készítve a konyhám a gyors előkészítésre. Több ötlet, több eszköz, hatékonyabb munkafolyamat, tapasztalat.
Tapasztalat 1. A tönkölybúza a legjobb liszt
Tapasztalat 2. Rozs, búza keverék sokkal több olajat kíván
Tapasztalat 3. Ha nem frissen őrőlt a liszt, legalább kétszer annyi vizet vesz fel.
Tapasztalat 4. Találd ki mit szeretnél ebédre, és tölteléknek használhatod.
Melyik ételről van szó? Hát a tökéletes, mindenre alkalmas szamószáról.

Hozzávalók a tésztához

  • 40dkg liszt
  • 2-4dl víz
  • élesztő
  • 1dl olaj
  • 2ek cukor
  • egyéb fűszerrel pikánsabbá tehető, vagy színezhető
A töltelékről:
Lehet főt tétel, lehet sült, lehet édes, lehet sós, lehet nyers, lehet bármi, amit kitalál a készítő, vagy igényel a fogyasztó közönség.
Nálunk készült már:
sárgaborsó pürésből
oliva bogyóból, csak úgy tisztán, mert imádom
gombapörköltből
padlizsánpástétomból és hagymából
kölesfasírból, és egyéb épp a konyhában talált finomság. Talán torma, kecsap, paprika...valami még volt....
a sort még fogom folytatni, a nagy sikerre való tekintettel...
A tetejét kenjük meg fincsi magokkal.
De lássunk egy-két fotót (eszközökről is)

Ebből a fantasztikusan praktikus eszközből egy csomagban 3 különböző méretre sikerült szert tennem, ajánlom mindenkinek. Majd a méretek összehasonlításáról is lesz fotó, de arra most nem tudom rávenni a páromat, így két kirándulás között.(a kép helyét kihagytam:D)

Fahéjas karobos csiga....

Ami nálam dióval készült. Hogy miért? Mert szeretem, meg mert naponta másfél vödörrel szedünk össze hál' Istennek a kertben és még a tavalyiból is van, és mert a párom éppen pucolt éppen akkor. De a lényeg, hogy más sokszor próbáltam ilyesmit csinálni, de mindig olyan kemény lett, hogy embert lehetett volna ölni vele, olyan kemény volt. De most, nem. Szóval ezt a receptet így már megéri kitenni a blogra is:DTészta

  • 40dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (tényleg csak ezzel az igazi)
  • 10dkg növényi margarin (én napraforgó olajból tettem bele 1dl-t)
  • 2-3dl rizstej
  • 2,5 dkg élesztő(ezt nem mértem le....)
  • 2ek nádcukor
  • 1csipet tengeri só
Töltelék
Az eredeti recept szerint:
  • 10dkg margarin
  • 5dkg nádcukor
  • fahéj, vagy karob
Szerintem
  • másfél pohár dió
  • fél pohár nádcukor
Összegyúrom a tésztát, és (könnyű és rugalmas tésztát ír a recept...én ezt nem értem, de a mennyiségekből érdemes kiindulni, a frissen őrőlt lisztemhez csak 2dl rizstej kellett, de a boltihoz akár kétszerese is elmehet.) egy órán át pihentetjük a hűtőben.
Kinyújtjuk a tésztát, kb A3as méretűre (rémes méretmegadás, de ha kb akkora volt az ideális, akkor ezt kell ideírnom, ezt azért fontos, mert a második adagot nagyobbra nyújtottam a próba kedvéért, de nem volt az igazi.) Megszórom/megkenem a töltelékkel, és jó szorosan feltekerem.
1,5-2cm szaletekre vágom, tepsibe teszem, és 20percre hűtőbe teszem. 180, de inkább 200 fokos sütőben 20 perc alatt kisütjök.
Nagyon finom. Érdemes két adagot készíteni egyszerre, mert elfogy.... bőven.

Kölesbatyu

Az egész úgy kezdődött, hogy kezdtem unni, hogy reggelire mindig gabonakása van. A változást elősegítette még az is, hogy egyik reggel, a szokásos reggeliidőnket már a kocsiban kellett tölteni, így ott is falatozható dologra volt szükség. Így került elő a Napfénye Élet Alapítvány eddig csak este ágyban nézegetett könyve a konyhában is. Bevált, örülök hogy rászántam magam, mert nagy sikerélményt okozott.

Hozzávalók 10-12db-hoz

Töltelék
  • 15dgk köles
  • 5-6dl víz vagy rizstej
  • 3 dkg mazsola
  • 10dkg mazsola
  • citromlé ízlés szerint
  • vanília
Összefőzöm a töltelék hozzávalóit, míg a köles megpuhul, és már kész is a hamis túró.Kockákra vágom a kb fél cm-re kinyújtott tésztát, és a darabok között egyenletesen elosztom a tölteléket. 20 perc alatt kisütöm(1kg tészta készült, így szilvalekváros is lett, és az is nagyon fini. )

Leveles tészta

Ez egy elvileg alap dolog, de én még sose csináltam, csak felnéztem azokra, akik csinálták. Nagyon bonyi dolognak tűnt a késztermék alapján. Az egyik szakácskönyvemben kivételesen elolvastam a receptet, és nem tűnt olyan nehéznek, csak türelem kell hozzá, amit főzés esetén egész jól ki tudok magamból csikarni.

Kemény tészta:
  • 40dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 10dkg növényi margarin
  • 2,5dl víz
  • 1ek. citromlé
  • egy csipet tengeri só
Lágy tészta:
  • 10dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 30dkg növényi margarin
Két külön edényben összedolgozzuk a két tészta hozzávalóit. A lágy tésztát 20percre hűtőbe tesszük.
Kinyújtjuk a kemény tésztát, és a közepébe tesszük a lágyat. A széleket ráhajtjuk, és kinyújtjuk, majd összehajtjuk. 30 percet pihentetjük ismét a hűtőben. A nyújtás hajtogatás metódust 3szor megismételjük, pihentetéssel együtt. Utána kinyújtjuk, és kisütjük töltelékkel, anélkül, sósan édesen, kinek hogy tetszik.

VKF XIX. Romantikus vacsora

Romantikus nap

Életmódunknak megfelelően kénytelen vagyok átalakítani a kiírást. Nálunk sajnos, vagy nem sajnos, de egy klasszikus többfogásos ebéd sem állja meg a helyét, nem hogy mindez vacsorára. Szóval hogy mégis egy menüt készítsek egy jeles napon, és a kihívás alkalmára, a különböző fogásokat különböző étkezésekre fogom tálalni.
Reggelire desszertet. Ebédre főfogást. Vacsorára pedig könnyű előételt. Ez pont fordított sorrendje a többfogásos étkezések fogássorrendjének, de nem a kilógás céljából csinálom így.
Reggelire eszünk mindig édeset.
Ebédre esszük a sós egytálételt.
Vacsorázni nem is szoktunk, de egy különleges napon tehetünk kivételt, de csak valami nagyon gyorsan emészthető dologról lehet szó.
Reggeli/Desszert
  • Kukoricatorta
Ez egy egyszerű, mutatós, és már nagy reggeli előtti este elkészíthető, sőt ajánlott így tenni.
Vegyünk 25dkg kukoricadarát, és 5dkg kukoricalisztet. Keverjük el kétszeres mennyiségű vízzel. Kevergetve sűrűre főzözm. Ízesíthetjük kókusztejporral, vanílával, fahéjjal, vagy csak egy kis mézzel.
Egy csipet sót, mindenképpen együnk bele a főzés legelején.
Az egyszerűség fokozása érdekében, én abban az edényben szoktam hagyni, amelyikben kifőzöm, de nem tudom, hogy ez mennyire valósítható meg akármilyen fazékban. De egy rozdamenyet edényből ki kell hogy jöjjön másnap reggel,minden gond nélkül.
Tálalás után olajos magokkal, lekvárral, csokiöntettel díszíthetjük.
Ebéd/Főfogás

Újabb gyöngyszemre esett a választásom, amit előző nap el lehet készíteni, és csak némi turmixolást igényel csak tálalás előtt.
  • Töltött kelt tekercs:
30dkg lisztből lágy kelt tésztát. Amíg kel, készíthetünk tölteléket különböző zöldségeket összeturmixolva ízlés szerint zöldségekkel. Akármilyen pástétomot is tehetünk bele.
Finom töltelék, és a leggyorsabb, valamilyen gabonakolbász, vagy vega virsli. Alá teszek kecsapot, mustárt, és csinosan ezt tekerem a kelt tésztába. A másikfajta tölteléket is betöltöm a tésztába. Kicsit megkenem a tetejét vízbe áztatott lenmagpehellyel. 20 percre mehet a forró sütőbe.
  • Zelleres krumpli püre friss hagymával és párolt fokhagymával
A krumplit hajában megfőzöm. A zellert aróra vágom és 10 percet párolom. A megfőtt krumplit megpucoljuk, mixerbe tesszük a zellerrel, 2 gerezd fokhagymával. Ízlés szerint sózzuk, krémesre turmixoljuk. Csinin tálba teszem, és a tetejére halmozom az apróra vágott fokhagymát. Ha éppen ilyen influenza szezonra esik ez a neves ebéd mint a mostani, két személyre, bátran megpárolhatunk a zeller mellett egy fej gerezdjeire szedett fokhagymát(héjában érdemes, utána könnyebb pucolni is,és a hatóanyagokat is megvédi). 8 perc párolás után nincs szaga, nem bántja a gyomrot, az ereje is pont kellemesre enyhül, és nagyon jó hatással van az immunrendszerre. Mi ezt miden ebédhez fogyasztjuk. (ketten megesszük az egy fejet)

Vacsora/Előétel
  • Szója szószos tészta
Teljes őrlésű tésztát kifőzök(fejenként 6dkg kb.) Amikor megfőtt, leszöm, öntök rá szójaszószt, borsozom, és fűszerolajjal is megbolondítom. Mellé teszek kápia paprika-pástétomot, és finom fokhagymás spenótöntet. Megkoronázhatom zsenge lilahagyma karikákkal.

Related Posts with Thumbnails