Sárgarépa pörkölt

Jó pár napja kerülgetem a konyhában az a néhány kornyadozó sárgarépát, amit egyik hétvégén azért vettem, mert anyukám kérte. Valahogy végül mégsem használta el őket, és rajtam ragadt. Ezen kívül egy fél zeller is a felhasználásában reménykedett... nekünk meg valami gyors ebédre volt szükségünk. No akkor mi lehetne jobb megoldás, mint összeszedni a hátban fellelhető maradékokat, felkockázni, és jó kis hagymás paprikás alapon kis pirítás után készre főzni.  Így történ, hogy fél óra alatt elkészült a Sárgarépa pörkölt.


Hozzávalók:
5-6 sárgarépa
fél zeller
3 nagy fej hagyma apróra vágva
1 sűrített paradicsom
2-3 ek pirospaprika

bors
olivaolaj
3 ek kukorica keményítő

 Elkészítés:
A felkockázott hagymát kevés sóval vízen párolom, majd egy kicsit pirítom is, hogy szép színe legyen. Ezalatt a répákat és a zellert felkockázom. A pirítás végére már jó ha ezek is a hagyma mellett vannak a serpenyőben, hogy jobban kijöjjenek az ízek. Ezután egy kevés vizet öntünk rá. A víz tetejére öntjük az olivaolajat, amibe a pirospaprikát szórjuk. Jól elkeverjük, és hagyjuk rotyogni. Mikor már majdnem kész beletesszük a sűrített paradicsomot, és ízlés szerint ízesítjük borssal, sóval. Legvégén a kukoricakeményítőt feloldjuk kevés vízben, beleöntjük, és még egyszer összeforraljuk. A gyorsaság miatt fehér jázmin rizzsel tálaltam.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails