Vissza az alapokhoz


Avagy krumplifőzelék az egész családnak...
...ami elég nagy kihívás számomra, ha a készítésnél figyelembe veszem, hogy a 7 hónapos fiamnak is szeretnék belőle adni, mert amint mi elkezdünk enni ő is azonnal követeli hogy velünk egyen. Be kell látnom, hogy eljött az a pont amikor elkezd ismerkedni az anyatejen kívül mással is, és hát valljuk be ezzel én sem járok rosszul.
Ma így az egyszerűség és az időszerűségre való tekintettel krumplifőzeléket főztem sütőtökkel kombinálva.
Kezdésnek vettem 7db közepes krumplit, és egy kisebb sütőtök felét. Mindegyiket vékony karikákra vágtam, hogy hamar megfőljön, mert a nap eseménygazdagságából kifolyólag kissé meg voltam késve, és kedves uram már nagyon éhes volt.
Szóval elkezdtem főzni a két zöldséget. Amikor megfőttek, akkor egy kisebb edénybe kivettem Olivérnek, hogy ott hüldögéljen, és hogy össze tudjam pépesíteni. A minket ekkor kezdtem befűszerezni: só, bors, mustár. Sűrítés pedig 4 ek. kukoricakeményítő. Kicsit még főztem és aztán tálaltam.
Készítettünk hozzá pároltfokhagymát, férjecském még erős paprikával is feltuningolta magának.
Jóétvágyat kedves család!!!
Azt hiszem mindenki elégedetten távozott az asztaltól.

3 megjegyzés:

Dulmina írta...

A mustár nagyon jól hangzik bele! Legközelebb én sem köménymaggal csinálom :)

Unknown írta...

Ha olyanom van még mustármag is kerül bele. Olyan különlegessé teszi, hogy a régi menza véletlenül sem jut eszedbe:)

Dulmina írta...

Valóban nagyon finom lett!
Ma megcsináltam vacsorára, csak csicsókával kombinálva.

Related Posts with Thumbnails